Lassan itt a téli szünet, amit valójában el lehet felejteni, hiszen az évekkel ezelőtt megtapasztalt tendencia mostanra teljesen megváltozott. December közepén is vannak új részek több sorozat esetében, valamint januárban nagyon sok visszatérő van, vagy épp újabb szériák mutatkoznak be. Ettől függetlenül húzzuk meg most a vonalat és tekintsük át, hogy mi történt eddig. Nagyító nélkül jöjjön egy kis nézettség, statisztika arról, hogy melyik csatorna mit mutatott be, mit kaszált és mitől várja esetleg a csodát az idei évadban. Egy szubjektív vélemény arról, hogy miért érdemes (vagy sem) network sorozatokat nézni. De tudjátok, egy tábortűz körül a legkönnyebb kibeszélni ezt a témát, szóval ne fogjátok majd vissza magatokat.

Amit így rögtön az elején bátran le kell írnom, hogy a tábortűz körül talán én vagyok az a szerencsétlen bátor, még lélegző blogger, akinek nem sült ki az agya a rengeteg nagyon "jó" network sorozattól. Büszkén vállalom, hogy a CW közel teljes palettáját követem, bejönnek az ABC orvosos illetve teljesen új sorozatai, és még az NBC-ről sem kapcsolok el. De, mivel tudom, hogy azért itt is van minőség, gyorsan megemlíteném, hogy a jó, igazán jó szériák kimaradnak azért. Az ipari hulladék szintű CSI viszont sosem tudott megfogni, mint ahogy az NCIS sem köt le, de ne is szaladjunk ennyire előre. Nézzük először az újoncokat, a visszatérő sorozatokkal elég lesz később foglalkozni.

Idén az öt csatorna 43 újoncot rendelt be, legalábbis májusban még nagyjából ennyivel tudtunk számolni. Ezek közül már biztosan be lett mutatva 25, gyorsan kiszámolható, hogy 18 sorozat vár még ránk januártól. Már most mondhatom egészen nyugodtan, hogy a legjobbak még hátra vannak. A bemutatott újoncok közül hatot már elvitt a kaszás, és többre is hasonló sors vár, függetlenül attól, hogy teljes első évados berendelést kaptak. Mielőtt még a csatornákat egyesével átnéznénk, jöjjön egy kis nézettség: 11 hét után (ennyi telt el eddig a szezonból) össznézettség (háztartások) tekintetében a CBS vezet (7,9/13), ami 4% emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. (További nézettségek: ABC (6.3/10) +3%; FOX (5.6/9) +17%; NBC (4.7/8) -6%; CW (1.4/2) -13%). A nézettségi adatokból jól látszik, hogy össznézettség tekintetében a FOX-nak jött be leginkább ez az év, hiszen ők tudtak a legtöbbet növekedni, míg a CW 13%-os vesztesége nem éppen kecsegtető.

Ha egy kicsit tovább finomítjuk az adatokat, akkor 18-49, a kereskedelmileg fontos korosztályban a FOX megosztani kényszerül az első helyét. Tegyük fel a kérdést, meglepő, hogy a lista élén a CBS is ott szerepel a FOX mellett? A CBS számára ez 4%-os emelkedést jelent az előző évhez képest (3,4/9), a FOX pedig 17%-is emelkedést könyvelhet el az év ezen szakaszában (3,4/9). (További nézettségek: ABC (2.8/8) nincs változás, NBC (2.6/7) -7%; CW (0.9/3) -25%.) Hasonlóan az össznézettséghez, itt is csak annyit tudunk a számok alapján elmondani, hogy a FOX nagy emelkedésben, míg a CW hatalmas zuhanásban. Ennél ráadásul mélyebbre is tudunk ásni, vannak további adatok is (18-34), amelyek már azt mutatják, hogy az első helyen a FOX örömködik (3,0/8) 11%-os emelkedéssel az előző évhez képest. Az utolsó helyen viszont a CW szerencsétlenkedik (1,0/3), ami nem lenne meglepő, a 23%-os csökkenés viszont nem nevezhető még finoman sem jó eredménynek.

ABC

Összefoglaló: 13 újonc sorozat, a legtöbb a csatornák közül, 6 midseason premier, 2 biztos kasza. A nézettségi adatokat tanulmányozva, össznézettségben emelkedett kicsit az előző évhez képest, 18-34 viszont a negyedik helyen áll, és igen, itt még az NBC is megelőzi őket.

Az újonc és visszatérő sorozatokról egy szubjektív vélemény (lehet, sőt, kötelező vitatkozni): a sztikomok terén, újoncokra gondolok, nem váltották meg a világot. A Suburgatory kezdetben gyönyörűen épült, a legjobbak között szerepelt a listán, nagyon jól illeszkedett a csatorna szerdai programjába, aztán valami eltört, és az év egyik legkellemesebb meglepetése, Jane Levy sem tudja menteni a szürkülettől. A még bemutatott Man Up! és Last Man Standing rögtön az első résszel a kaszált sorozatok közé került nálam. A midseasonban érkező Work It és Apartment 23 (változott a címe azóta?) is kész csoda, hogy eljutott eddig. A pilot részek alapján mindkettő borzasztó volt, de lehet ezzel is vitatkozni persze, csak talán most nem érdemes.

A befutott újonc sorozatok első helyezettje, az összes csatornát elnézve, a Once Upon A Time, ami nagyon jó időpontban bemutatva, könnyen megvette a nézők érdeklődését. A csatorna emellett örülhet a Revenge sikereinek is, ami egy nagyon nehéz időpontban, szerdán a harmadik órában teljes évados berendeléssel büszkélkedhet. A Charlie's Angels talán fájó kasza a csatorna számára, bár nézettség szempontjából teljesen jogos lépés volt. Minőségtől függetlenül, a brand önmagában jól mutatott a porfolióban, csütörtök első órában mutatott teljesítmény viszont kevésnek bizonyult. Az persze érdekes kérdés, hogy vasárnap, a Pan Am helyén mire lett volna képes? És ha már Pan Am, kedves rajongók, ne reménykedjetek, még teljes első évad sem lesz!

Ami még jön: The River, Missing, Scandal és G. C. B.. Melyek közül csak az első kettő reménykedhet nézettségben is megmutatkozó kedves fogadtatásban. Ráadásul a River pilot egészen creepy lett, ami jelen esetben nálam inkább jót jelent. A G.C.B. (biztosan változott ismét a címe, ne haragudjatok ezt már nem követtem) pedig a pilot után hasalni fog, ahogyan a Scandal is, de ez kit fog meglepni?

Ejtsünk a visszatérőkről is pár szót: örüljön az ABC, hogy van nekik Modern Family? Szerintem igen, de biztosan ezt is teszik, mint ahogy annak is örülnek, hogy szerda este a szitkomok nagy kedvencek lettek. A csütörtök már nem a régi, a Grey's Anatomy tovább folytatja lejtmenetét, és a minőség is borzasztóan elmarad a korábbi évadoktól, mint ahogy a Private Practice-tól is szabadulhatna a csatorna. A futottak még kategória egyértelmű "győztese" idén a Desperate Housewives, én már évad felénél elkaszálnám a sorozatot, az ABC majd/csak májusban fogja.

Ne aggódjatok, nem felejtettem el, személyes kedvencem a visszatérő sorozatok között a Castle, ami ismét régi fényében tündököl. Újra csak dicsérni lehet Nathan Fillion és Stana Katic alakítását, valamint a történeteket és úgy egyébként a heti 40 perceket, amik megfelelő mennyiségű humort, komorságot, drámát hoznak a hétköznapjainkba.

CBS

Összefoglaló: 7 újonc, 2 csak a midseasonban, egy biztos és egy bizonytalan kasza, valamint remek nézettség, főleg össznézettségben, de a kereskedelmileg fontos korosztályokban sem kell szégyenkezni a csatornának. A megszokott CBS sorozatok és minőség idén is? Valami meglepő, új, rendkívüli? Történt valami a CBS körül?

Az újoncok: a legjobban várt highconcept sorozatok közé is jegyet váltó elsős a Person of Interest volt, ami az első részekkel hozta is az elvárhatót, aztán itt is tört a mécses, nem tud hétről hétre leültetni a képernyő elé, ami egyelőre még nem nagy hiba, hiszen a közönség úgy látszik fogyasztja szépen, de ennél azért többet vártak tőle szerintem. Az érdekességek listáján a második helyezett az Unforgettable, ami elfogadhatóan muzsikál az NCIS és NCIS: LA kettős után, és a csatorna is bízik Poppy Montgomery-ben, hiszen teljes első évados berendeléssel jutalmazta az eddigi teljesítményt. A legnagyobb, számomra viszont érthetetlen, siker a 2 Broke Girls, ami nagyobbat durrant mint gondoltam volna. A hétfői szitkomok közé tökéletesen illeszkedő sorozat remek nézettséget hoz hétről hétre és a második évad is teljesen biztos. Az érme másik oldalán a How To Be a Gentleman áll, amiről már a pilot után tudni lehetett, hogy a kasza biztos, a „mikor” volt csak kérdés. Illetve az A Gifted Man, ami egyelőre szenved a teljes évados berendeléssel. Minőségileg, fordított sorrendben, a pilot után jött az emelkedés, de még ez is kevés, hogy életben maradjon.

A visszatérők: NCIS és NCIS: LA keddenként, CSI, CSI: NY és CSI: Miami a többi napon valamint Criminal Minds. Ezzel szinte le is fedtem a CBS teljesen átlagos felhozatalát. Mint mondtam, semmi újdonság. Csak annyi, és akkor kicsit keverjük ide a programmingot, hogy kedd estéről áttvitték a The Good Wife-ot vasárnapra. Az egyetlen minőségi sorozat a csatornánál? Mármint, értitek, network, DE minőség! A CSI pedig szerda estére került, helyet adva az újoncnak csütörtökön. Ami kevésbé dicséretes, hogy The Mentalist teljesen magára maradt egy közepes évaddal és a hétfői szikomokat is jó távolról szeretném elkerülni. Annak ellenére, hogy Ashton Kutcher az elején hozott egy új színt, de (szerencsére) ezt azóta gyorsan szürkére cserélte a sorozat és a csatorna is. A Mike & Molly és a HIMYM miért van még ott? Teljesen érthetetlen, de mint láthatjuk ebben az esetben is, nem a minőség dönti el, hogy mi marad életben.

Személyes kedvenc, továbbra is kitartok a The Big Bang Theory mellett, így a csütörtökön érkező részeket most is hétről hétre követem. Szerencsére javult a sorozat az előző évadhoz képest, ismét a régi szintet közelíti a poén-faktor és a nézettség is Penny mellett van.

FOX

Összefoglaló: 8 újonc, 4 midseasonban, plusz az X-Factor. A nézettségről korábban olvashattatok, a csatornának fontos korosztályokban első hely. Össznézettségben pedig második hely, a CBS után.

Az újoncokról: egyedül a New Girl jött be a csatornának, ezt nyugodtan kijelenthetjük. Kedd esténként remek nézettségeket hoz Zooey sorozata. A Terra Nova, a nagyon várt és highconcept kategóriából az első résszel átkerült az átlagos családi drámák kalapba. Szerencsénkre csak 13 részt kell átszenvedni az első évadhoz. Ráadásul a folytatás még nem biztos, bízzunk abban, hogy az Alcatraz vagy a Touch jobban teljesít majd és akkor mindenki elfelejteti a dinókat, talán örökre. A Terra Nova sorba kell rakni az X-Factort is, nézettség szempontjából egyértelműen csalódás Simon produkciója. Ettől függetlenül a második évad be van rendelve. (Tegyük fel azt a kérdést, hogy mi lett volna akkor a csatornával, ha bejön nekik a Factor és a Terra Nova is jobb eredményeket ér el?)

A visszatérők: nem nagyon lennék most a FOX helyében. A House folytatja az előző évek mélyrepülését, közel sincs a korábbi nézettségekhez, a minőséget meg hagyjuk is, mert fényévek választják el az új részeket az igazi House epizódoktól. A Glee is megtorpant, elkezdték felnyitni a szemüket a nézők és rájöttek, hogy pár jó dal nem egyenlő a jó minőséggel. A történetet meg inkább ne is véleményezzük, mert nincs értelme, talán a Barátok közt rendelkezik hasonlóan jól vezetett szálakkal.

Ami még jön: a legjobban várt újoncok? Egyértelműen! Pilot alapján az Alcatraz ütni fog. Az egyik legjobb élmény volt az első 40 perc! A Touch pedig önmagáért beszél, még Chuck Norris is félne kihagyni Jack Bauer legújabb sorozatát.

NBC

Összefoglaló: 12 újonc, 6 midseason premier, 3 kasza. Nézettségről korábban írtam, láthattátok, hogy össznézettségben és 18-49 is jelentősen csökkent az NBC közönsége. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy 18-34, 5%-os növekedésnek örülhetnek.

Az újoncok: amennyire vártam a The Playboy Club érkezését, annyira csalódtam benne, sajnos nem hozta a lehetőség adta szintet, pedig nagyon jó tett volna a csatornának ha ezt kihasználják. A pilot alapján, a másik várt sorozat a Prime Suspect lett volna, de itt hiába lett jó a minőség, a nézők elmaradtak, 13 résszel befejeződik az újonc története. A harmadik teljesen érthető kasza a Free Agents lett, igaz ha a Whitney vagy az Up All Night ment volna, nem csodálkozunk. Mint ahogy már most nagyon jól tudjuk, hogy a teljes évados berendelés ellenére, egyik újonc sem fogja megélni a második évadot a korábban említettek közül. A Grimm az egyetlen kellemes meglepetés a csatorna eddigi újoncai közül. A mesék, vagy csak simán az érdekesebben tálalt nyomozós széria engem teljesen megfogott, heti rendszerben követem az eseményeket, örülök a teljes évadnak és bízom abban, hogy jövőre is látni fogom.

A visszatérők: örüljön annak az NBC, hogy van idén NFL, meg annak is, hogy a Grimm jól teljesít pénteken, a többi? Nem nagyon tudom, hogy mit is mondhatnék. A hétfő teljes csőd, kedden a Parenthood hozza a még elfogadhatót, a szerda teljes csőd ismét, mint ahogy a csütörtöki szitkomok is komoly bajban vannak. Viszont nézhetjük ezt a másik oldalról is, hiszen a Grimm nézettsége sem magas, csak éppen a többi sorozathoz, az átlaghoz képest magasabb. El kell felejteni az NBC korábbi sikereit, és azt, hogy esetleg 2,0 feletti (18-49) eredményeket várjunk a sorozatoktól. Lehetne színezni a csatorna teljesítményét, kiemelve a jobb részeket, de teljesen felesleges, az NBC az ígéretei ellenére nem váltotta meg ezt az évadot sem, ami már több mint kellemetlen. Reménykedhetnek még az újoncokban, de jövőre ismét ki kell találjanak valamit!

Ami még jön: The Firm, Smash, remélhetőleg Awake és 3 szitkom: BFF, Bent, Are You There Chelsea? (?). A három drámát rettentően várom. A Smash pilot gyönyörű volt, remek felvezetést fog kapni a The Voice-nak köszönhetően, hatalmas siker lehet. A The Firm remek drámát fog hozni, Grisham könyve alapján készült film után most egy fogyasztható sorozat érkezik. Az Awake pedig, maradjunk annyiban egyelőre, hogy nagyon remélem az NBC elindítja!

Személyes kedvenc, mert itt is van, de ez könnyen kitalálható, a Grimm.

the CW

Összefoglaló: 3 újonc (a H8R és egyéb okosságok kimaradnak), 3 teljes évad, csökkenő, drasztikusan csökkenő (mondjuk így inkább) nézettség. De továbbra is a _guilty pleasure_ csatorna.

Az újoncok: a The Secret Circle eltalált, bár a minőség a csatorna szintjén elmaradt a vámpírok mögött. A Hart of Dixie a tökéletes guilty pleasure sorozat, nulla nézettség mellett is kötelező szórakozás. A Ringer viszont a pilotnál elvágta magát. Az évad legnevetségesebb jelenete volt a csónakázás amit azóta sem tudtam kiheverni.

A visszatérők: Gossip Girl, 90210, The Vampire Diaries nézőként nem nagyon tudom, hogy merre bújjak. A TVD hozza a minőséget ezek közül a többi pedig csak azért jön be az ajtón, mert imádom a tini sorozatokat és persze ott a guilty pleasure faktor. A Nikita és a Supernatural kimarad az életemből. Előbbit nem tudom komolyan venni, pedig annak adja el magát, szeretné legalábbis. A Supernaturalt sosem néztem, viszont azt fontos megjegyezni, hogy irigylésre méltó látni a sorozat körül kialakult közösség működését/létezését. Le a kalappal előttük, hangos tőlük az internet!

Személyes kedvenc, a The Vampire Diaries, a történet, az eyecandy és a hangulat miatt is.

 

A bejegyzés végén nem szeretnék semmilyen következtetést levonni, talán így lezárás nélküli lesz, de itt a lehetőség, hogy ti fejezzétek be, írjátok le a véleményeteket arról, hogy szerintetek milyen az idei évad? Melyik a legjobb újonc? Melyiket vártátok a legjobban? Miben csalódtatok? Melyik a legjobb visszatérő? Javult a minőség, vagy romlott? Melyik csatorna a kedvencetek és miért? 

Pár kérdésre válaszolok én is azért. Legjobb újoncok (Top 3): Once Upone a Time, Grimm, Revenge. Legjobban várt újonc(ok) (Top 3): Terra Nova, Awake, Alcatraz. Legnagyobb csalódás: Terra Nova. Legjobb visszatérő (Top 3): Castle, The Vampire Diaries, Modern Family.