Kezdetben ezeket a gondolatokat a kubai fegyveres erők Oliva Verde című lapjának szántam. De ostobaság lenne ilyesfajta mellékes részletekhez ragaszkodni, most, amikor már nagyon jól tudjuk, hogy azt az egész létsíkot, amelyben újságok jelennek meg és fegyveres erők ténykednek, egyszerűen a tudatosulás olyan pillanatainak egymásutánja alkotja, amelyeket egyedül az egyesít, hogy minden új pillanatban jelen van az előző pillanatokról való tudás. És bár időtlen időktől fogva nem szakad meg ez az egymásutániság, magában a tudatosulásban nem tudatosul önmaga. Ezért siralmas az ember állapota az életben.
De az emberiség felszabadításának nagy harcosa, Sziddhártha Gautama számtalan munkájában rámutatott, hogy az ember életben való siralmas állapotának fő oka maga az ember önnön létezéséről, életéről és a siralmas állapotáról való elképzelése, azaz a dualizmus, amely annak a – laikusok által létnek, világnak nevezett – valaminek szubjektumra és objektumra való bontását kényszeríti ki, ami valójában sohasem volt és sohasem lesz, hiszen maga az úgynevezett világ egésze ködkép.
Sziddhártha Gautama sok emberhez el tudta juttatni ezt az egyszerű igazságot, mivel az ő idejében az emberek érzései egyszerűek és erősek voltak, belső világuk pedig tiszta és háboríthatatlan. Sziddhártha Gautama, azaz Buddha egyetlen szava teljes mértékben meg tudta változtatni az ember egész életét, és egy pillanat alatt képes volt átjuttatni egy másik partra, a semmi által nem korlátozott szabadság birodalmába. De azóta sok évszázad telt el. Ma Buddha szavai eljuthatnának bárkihez, de a megszabadulás kevesek osztályrésze. Ez kétségkívül azzal az új kulturális állapottal függ össze, amelyet a régi szövegek „sötét kornak" neveznek.
Bajtársak!
Ez a sötét kor már elérkezett. És ez főképpen azzal a szereppel van kapcsolatban, amelyet az ember életében játszani kezdtek az úgynevezett vizuális-pszichés generátorok, vagy másképp: a második fajtájú objektumok.
Amikor Buddha arról beszélt, hogy a dualizmust a világ szubjektumra és tárgyi valóságra való feltételes felosztása váltotta ki, akkor az egyes számú szubjektív-objektív felosztásra gondolt. A sötét kor legfőbb jellemzője az, hogy az ember életét az a kettes számú szubjektív-objektív felosztás határozza meg, amely Buddha idején egyszerűen nem létezett.
Annak megvilágítására, hogy mit kell egyes számú és kettes számú objektumon érteni, hozzunk fel egy egyszerű példát, a televíziót. Amikor a televízió ki van kapcsolva, egyes számú objektumot alkot. Egyszerűen egy üvegfalú ládika, amelyet nézni vagy nem nézni bárkinek szabadságában áll. Amikor az ember tekintete a sötét képernyőre esik, szemmozgását kizárólag a belső idegi impulzusai vagy a tudatában lezajló pszichés folyamatok irányítják. Például képes észrevenni, hogy a képernyőt összepöttyögették a legyek. Vagy megfontolás tárgyává teheti, hogy vegyen-e egy kétszer akkora televíziót. Vagy gondolkozhat róla, hogy nem kellene-e áttenni egy másik sarokba. A be nem kapcsolt televízió semmiben sem különbözik azoktól a tárgyaktól, amelyekkel Buddha idején kapcsolatba kerültek az emberek, lett légyen az kő, a fűszálon lévő harmatcsepp vagy egy kettős hegyű nyílvessző – tehát mindazon tárgyak, amelyekre Buddha utal a beszédeiben.
De amikor a tévét bekapcsolják, akkor az egyes számú objektumból kettes számúvá alakul. Egészen más természetű jelenséggé változik. És bár a képernyőt néző személy nem veszi észre ezt a számára megszokott metamorfózist, az kolosszális méretű. A néző számára megszűnik a televízió mint súllyal, mérettel és egyéb fizikai jellemzőkkel bíró fizikai objektum. Ehelyett a nézőben egy másik – minden itt jelenlévő számára jól ismert – térben való jelenlét érzése alakul ki.
