Sokszor szóba kerül, hogy egy-egy sorozatnál mennyire fontos a címválasztás – akár az eredeti, akár a magyar címek esetében. Egy átgondolatlan, vagy viccesnek szánt, de erőltetett címválasztás rendesen ki tud babrálni sorozatával, gondoljunk csak a Terriers vagy a Cougar Town példájára, ellenben a jól hangzó, vagy egyszerű, de többrétegű címeket joggal éltetjük. De mi a helyzet az epizódcímekkel? Észrevesszük őket? Érdekelnek minket? Kellenek egyáltalán? Van, akinek fel sem tűnnek az epizódcímek (mondjuk mert igen ritka, hogy mutassák őket a tényleges epizódban), és nem is hiányoznak, másoknak azért fontosak, hogy hivatkozni tudjanak a részekre (próbáljátok csak meg a címük alapján emlegetni a 24 epizódjait), míg vannak, akik izgatottan lesik, hogy kedvenc sorozatuk milyen új címekkel rukkol elő, és vajon mit fedhetnek, mire utalhatnak.

Jómagam az utóbbi táborba tartozom – nincs annál lehangolóbb, mint azt látni egy új sorozat epizódlistájánál, hogy "Episode One, Episode Two…" –, kifejezetten szeretem, ha az alkotók odafigyelnek a címadásra, valamilyen játékot űznek bennük, esetleg nem csak megnevezik velük az epizódot, hanem tartalmilag is hozzákapcsolják, árnyalják vele. Némelyik epizódcím különösen maradandó hatást tud gyakorolni – sosem tudtam például megbocsátani, hogy a vasárnapi Disney-mozidélutánban vetített Ausztrál expressz képes volt "Egy szép nap" címet adni annak a résznek, amelyikben kegyetlenül megölték az egyik legszimpatikusabb főszereplőt.

Ott vannak mindjárt a szitkomok és vígjátékok, a kreatív címadások melegágyai. Muszáj a Jóbarátokkal kezdeni, ahol különösen furfangos megoldáshoz folyamodtak: ahelyett, hogy nekiálltak volna címek kiötlésével bajlódni, fogták a legősibb és legevidensebb nézői gyakorlatot – "az a rész, amikor New Yorkba utaznak", "a tribblis rész" –, és megtették címadó stratégiának ("The One With…"), mondván, ha már egyszer úgyis így fogják emlegetni őket az emberek, minek variálni. Hasonlóan kötött szerkezetűek a Monk címek ("Mr. Monk és…") és a Chuck címek ("Chuck versus…").

Egy másik megoldás a stílusos tartalomleírás. Az It’s Always Sunny in Philadelphia keresetlen egyszerűséggel rögzíti címeiben, miről fog szólni az epizód, általában vagy a bandát, vagy valamelyik főszereplőt téve meg alanynak ("Mac Bangs Dennis’ Mom"; "The Gang Exploits the Mortgage Crisis"), míg a szitkomos sorozatcímadás koronázatlan királya, a The Increasingly Poor Decisions of Todd Margaret egészen a romantikáig nyúlt vissza, hogy a regények fejezetcímeinek stílusát vegye kölcsön ("In Which Brent Wilts Arrives and Things Take a Turn for the Worse").


Kattintsatok a képre!

Sok szitkom a sorozat helyszínének, témájának megfelelő címeket választ. A Community közösségi főiskolában játszódik, az epizódok tehát kurzusokat jelölnek, kezdetben még hagyományos megnevezésekkel, ám ahogy elborult a sorozat, úgy váltak egyre nyakatekertebbekké (egy hátránya van ezeknek a címeknek, hiába zseniálisak, egy-két kivételtől eltekintve, ha utólag meglátom valamelyiket, fogalmam sincs, melyik epizódra vonatkoznak). Hasonlóan brillíroznak a The Big Bang Theory írói, a szereplők geek lelkivilágát tükrözve frappáns áltudományos kifejezéseket használnak. A Party Down metódusa egyszerűbb, ott a címek mindig azt a rendezvényt fedik le, ahol a partiszervizes csapat dolgozni fog – rá lehetett készülni, milyen hangvételű lesz az epizód.

Mondanom sem kell, szójátékokból – főleg a filmcímek elferdítéséből – dunát lehetne rekeszteni. Pedig ezek vékony jégen táncolnak, nagyon könnyen át tudnak csúszni a fogcsikorgatóan erőltetett kategóriába, főleg ha öncélúak, csak a poén kedvéért születtek, és érintőlegesen sem kapcsolódnak az epizódban látottakhoz. A jobbak közül valók a Gossip Girl és a Veronica Mars fricskái (a legihletettebb talán a "The Blair Bitch Project" és a "Weapons of Class Destruction"), de Steven Bochco is előszeretettel játszadozott az NYPD Blue címeivel; intő példa a Lost Girl, ahol nagyon hamar elkoptatták a "fae" hasonló hangzású szavak helyére történő beillesztését. Ha viszont eltüntetünk az útból egy lányt, máris megvan a kedvencem: a Lost ötödik évadjából a "Some Like it Hoth". Kis türelmet, még most is röhögök.

Legalább ilyen népszerűek a zeneszámok, jókat lehet játszani az írószobában azzal, hogy bizonyos énekesek vagy bandák életművéből kiválogassák az adekvát címeket. Egy zenés sorozatnál ez nem is meglepő: a Treme a new orleans-i jazz, blues, soul és funk katalógusból válogat dalcímeket, amik rendszerint tematikusan is párba állíthatók a részekkel. A Cougar Townnál már meglepőbb, hogy Tom Petty számokat használ, de túl sokat ne lássatok mögé: ő Bill Lawrence kedvenc énekese, és kész. A musicalrajongó Marc Cherry hasonlóképp szemezgetett Steven Sondheim repertoárjából a Született feleségekben, csak pórul járt, mert egy idő után kifogyott a dalcímekből, onnantól a dalszövegekből kellett idézeteket választania. A That '70s Show pedig az 5. évadtól kezdve, évadonként más-más bandáktól vett számcímeket, sorrendben: Led Zeppelin, The Who, Rolling Stones, Queen. No persze, itt is át lehet esni a ló túlsó oldalára: a NewsRadio a 2. évadtól elkezdett random epizódokat Led Zeppelin albumokról elnevezni. Ritka röhejesen fest, hogy 3. évad 13. rész, címe: "Led Zeppelin Boxed Set" (nem viccelek).

Idézni persze nem csak zenészektől lehet. A Brotherhood évadonként váltogatta, honnan vett címeket: az első évadban szakrális szövegekből, elsősorban a Bibliából választott idézeteket, a második évadban a jó öreg dalcím-stratégia keretében Bob Dylan dalcímeket adott a részeknek, a harmadik évadban meg Shakespeare-idézetekkel operált. A Switched at Birth még tovább ment, és egyenesen festmények címeit nyúlta le. Egy idei jó poén volt találgatni, vajon mi köze lehet a képeknek a részekhez (arra jó volt, hogy rágugliztam néhány remek festményre), de végül arra jutottam, nem sok, legfeljebb, hogy az egyik főszereplő maga is fest. De minek mástól kölcsönözni, ha magunktól is kölcsönözhetünk? Emeljünk ki az epizódból egy mondatot! Annak is megvan a varázsa, találgatni, vajon milyen szövegkörnyezetben fordul majd elő. E téren nehéz überelni a Damagest, a szürreális epizódcímek néha fergetegesebbek magánál az epizódnál (és félelmetesen hosszúak). Ha csinálnék top 10 sorozatcímet, a "Tastes Like a Ho-Ho", "Hey! Mr. Pibb!", "Don’t Throw That at the Chicken" és a "We'll Just Have to Find Another Way to Cut the Balls Off of This Thing" tuti benne lenne.

Akadnak egyedi sémák. Egyes sorozatok a címben szereplő szavak számával játszanak: a Rescue Me kizárólag egyszavas címekben gondolkodott; a The Good Wife címei egyetlen kirívó kivételtől eltekintve annyi szóból állnak, ahányadik évadnál tartunk (már csak ezért is remélem, hogy eljutunk a hetedik évadig). A Skins minden epizódja más-más nézőpontkarakter köré összpontosul, az ő nevükből lesz a cím; a Carnivále a vándorcirkusz haladását követve elsősorban helyneveket tesz meg címnek. Felettébb leleményesek voltak a Harper’s Island írói, akik a tíz kicsi néger koncepcióhoz igazították a címeket, hogy a nézők már azok alapján elkezdhessenek találgatni, ki – és hogy – harap fűbe a héten: minden epizód címe egy, a heti halálnemet kísérő hangutánzó szó volt.

Vannak aztán egyéni hóbortok is. David Milch világéletében rühellt címet adni. Az NYPD Blue-ban még rábízhatta Bochcóra; a Deadwoodban eleinte semmitmondó címeket adott ("Bullock Returns to Camp"), majd váltott az epizód forgatókönyvéből való idézgetésre, de ez is túl nagy macera volt; a John from Cincinnatiben a transzcendens vonulathoz illő "His Visit: Day One, Day Two, stb." módszert választotta, de a Luckban már ezzel sem bajlódott, hagyta a francba a címeket. Aaron Sorkin előszeretettel ad latin címeket, és eddig akárhány sorozatot írt, az első évados finálé címe mindig "What Kind of a Day Has It Been" lett.

A végére hagytam az igazi ínyencfalatokat: amikor az írók easter eggeket rejtenek el magukban a címekben. A Breaking Bad alkotója, Vince Gilligan egyedül a 2. évadot tervezte meg előre, de kihasználta, hogy tudja, mi lesz a végső csattanó, és ha összeolvassuk azoknak az epizódoknak a címét, melyekben a fekete-fehér flashforward jelenetek szerepelnek, megkapjuk a fordulatot (az agyafúrt rohadék még arra is odafigyelt, hogy az egyes szavaknak önmagukban legyen valamilyen vonatkozásuk – a "Down"-ban több szereplő mélypontra került, az "Over"-ben Walter White methkészítő karrierje végével próbált megbarátkozni). A The Dead Zone pedig az akrosztikon eszközével rejtett el egy ütős spoilert, tessenek csak alaposan megnézni azokat a 6. évados epizódcímeket!

Maradt még néhány személyes kedvencem, de ezeket már csak ömlesztve rakom így a végére. Lehet is majd folytatni őket a kommentekben.

  • A sci-fi sorozatokat böngészgetve különösen költői címeket tudunk találni, az eredeti Star Trek-től a Babylon 5-ön át a Battlestar Galacticáig. Muszáj kiemelnem az "Islanded on a Stream of Stars"-t, a "The City on the Edge of Forever"-t és az "Intersections in Real Time"-ot, illetve az Űrháború 2063 duplarészes fináléját ("And If They Lay Us Down to Rest…" + "…Tell Our Moms We Done Our Best")
  • A legtöbbet, azt hiszem, a The Middleman címein röhögtem. Nem tudok választani közülük, inkább nézzétek meg mindet.
  • Terriers 104: "Fustercluck". Kurva jó.
  • A Mad Men szolid címeket ad, de a 3. évados "Guy Walks Into an Advertising Agency" zseniális. Mint egy vicc kezdete, és… aki látta a részt, annak nem kell tovább ragoznom.
  • A Gilmore Girls az egyik részben olyan poént sütött el, aminek a kulturális hátterét valószínűleg kevesen vágták volna le helyből, az írók ezért lábjegyzetelték – a címben: "Nag Hammadi Is Where They Found the Gnostic Gospels".